Hallucinogén kellékkel drogozott be
Az egyetlen ok, amiért megosztjuk az alábbi gyomorforgató esetről beszámoló cikket, az a következő állítás: "Miután alaposan bedrogozott egy paraphernalia nevű olcsó hallucinogénnel, a férfi megkívánta legjobb barátját, a Tommy nevű pávát".
Paraphernalia mint olcsó hallucinogén és szexuális ajzószer
No Brog rovatElőadás a prevenció és a toborzás jegyében
A múlt héten tartották a szakmai szervezetek a kormányzat kábítószerügyi képviselői meghívásával a „Békæpipa: Szakmai béke vagy tartós víz alatti élet...?” című konferenciájukat, melyről rövidesen videós beszámolóval szolgálunk.
A Szcientológia Egyházhoz köthető Narconon már szülőknek is tart drogprevenciós előadást
MédiamonitorÜveg által homályosan (Origo – Ajánló)
Miközben a közbeszéd a dohánykereskedelem átalakításától hangos – melyben az eredeti, fiatalkorúak védelméről szóló indoklás már csak nyomokban lelhető fel – érdemes egy pillanatra visszaemlékeznünk a Fidesz-KDNP kormány egyik első intézkedésére, ami évi 50 literig adómentessé tette a pálinkafőzést.
Több, egymástól független médiaelemzés is hangsúlyozza, hogy a részegeskedők és a rendszeres ivók pozitív példaként jelennek meg a képernyőn
MédiamonitorSzlovák betonkeverőkből ömlik a dizájnerdrog (Index –Ajánló)
Áprilisban töltötte be első életévét a nagyreményű C-lista, melytől a törvényhozás az új pszichoaktív szerek, más néven a dizájnerdrogok forgalmának visszaszorulását várta. Bánlaki D. Stella utánajárt, hogy egy év elteltével mennyiben változott dizájner szerek hozzáférhetősége, mit sikerült felderíteni a piaci szereplőkről és mindez hogyan befolyásolta az ellátórendszer működését.
Mennyiben váltotta be a C-lista a várakozásokat és milyen kihívásokkal küzd az ellátórendszer? A terület szakértői válaszolnak
MédiamonitorMarihuána és kapudrog elmélet - Füvezés után belövés?
A Nagy Kapudrog Elmélet hosszú ideje az amerikai drogellenes kampányok központi, ám vitatott dogmája. Ahogyan azt Denise B. Kandel, a Columbia Egyetem kutatója 1975-ben munkatársaival időről-időre pontosítva megalkotta, a kapudrog elmélet szerint a könnyűnek nevezett drogok, mint az alkohol, a cigaretta és a marihuána – de kiváltképp a marihuána – fogékonyabbá teszik a fogyasztókat az olyan, magasabb kockázatú drogok kipróbálására, mint a kokain és a heroin.
Az Addiction Inbox tematikus blog szerzője egy friss kutatás fényében elemzi az egyik legismertebb drogmítoszt, a kapudrog elméletet
Hírek és aktualitásokA buli színe – Index
Terjedelmes cikkben emlékezett meg az Index 1943. április 19-éről, amikor Albert Hofmann korábbi gyanúját igazolva, egy küszöbdózisnak szánt, 250 mikrogrammos dózis LSD-t vett magához. A többi már történelem – ahogy szokták mondani. Többek között erről számol be részletesen Hegyeshalmi Richárd az Index hasábjain.
Ma 70 éve, hogy Albert Hofmann svájci vegyész először tesztelte önmagán az LSD-t. A dátum „Bicikli Nap” néven vonult a pszichedelikus történelembe
MédiamonitorTe meghalnál az igazságért? (Ajánló – Kitekintő)
A Blog Del Narco nevével a magyar olvasó leginkább Bede Márton jóvoltából találkozhatott, aki a Menő/Nem Menő időszakában azzal magasztalta a portált, hogy a Mexikóban dúló kartellharcokról adott beszámolóival egyszerre ír „történelmet, médiatörténelmet és horrortörténelmet”.
A mexikói drogháborúról három éve tájékoztató népszerű blog szerzője most először adott interjút a tevékenységükről és mindennapjaikról
Latin-AmerikaMédiamonitorDrogtanya (Kritika – Hír TV)
A Hír TV Célpont című riportműsora a szigorú, büntetésközpontú drogpolitika és a dekriminalizáció irányzatai között próbál választást nyújtani. Érdekes módon utóbbival kapcsolatban annak ellenére is csak negatív érveket talál, hogy a dekriminalizáció Európa uralkodó drogpolitikai megközelítésévé kezd válni. A csatorna vélhetően a felvonultatott érveket kevésnek ítélte, ezért néhány csúsztatást is alkalmaz, hogy igazolja a büntetőjogi megközelítés létjogosultságát.
Csúsztatások és irreleváns érvek a szigorú drogpolitika mellett
Magyar drogpolitikamarihuánaMédiamonitorForráshiány és önvizsgálat a Kék Pontnál
Az elbocsátások, a megvonások és a bizonytalan jövőkép frusztráltságot okoz, ebben nincs semmi meglepő. Érdekesebb azonban, hogy a felgyülemlett negatív érzelmek nem annyira a külső körülmények, mint inkább a szervezeti vezetés felé irányulnak. Miután a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány ellátásainak támogatása 2012-ben 22 millió forinttal csökkent, 10 munkatársuktól voltak kénytelenek megválni, valamint korlátozniuk kellett a tűcsere programjukban a kiadható tűk számát is.
Korai kiégés, bizalmatlanság, kilátástalanság – egy friss, belső vizsgálat szerint így hat az illegitim droghasználókkal foglalkozó szervezet munkatársaira a forrásmegvonás
ÁrtalomcsökkentésMagyar drogpolitikaHírek és aktualitásokMetadon: tökéletlen, de szükséges kezelés
Az RTL 2 Forró nyomon című – egyébként remek - műsorában a heroinfüggők metadonnal való helyettesítő gyógyszeres kezeléséről eléggé egyoldalú és negatív képet kaphattunk. A riporter a programot úgy mutatta be, mint amelynek a célja a “leszokás” a heroinról, de ezt a célt a programban részt vevők nem tudják elérni, inkább eladják a gyógyszert a feketepiacon. De ez féligazság.
Sok tévhit él a heroinfüggők helyettesítő metadon kezeléséről - vegyük ezeket sorra
Hírek és aktualitásokEgyre távolabbi a drogmentes világ utópiája
"Az ENSZ Kábítószerügyi Bizottsága (CND) immár ötvenhatodik alkalommal ült össze idén márciusban Bécsben, hogy megtárgyalja a nemzetközi drogpolitikával kapcsolatos globális kihívásokat. Erre az ülésre mindazon országok elküldik delegátusaikat, akik aláírták az ENSZ három kábítószer-egyezményét (1961, 71, 88). Ez gyakorlatilag a világ országainak száz százalékát jelenti. A bécsi ülésen egyre több jelét tapasztalhattuk annak, hogy az egyezmények által létrehívott globális drogtilalom válságát éli.
A TASZ az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának éves ülésén készített filmje és az Indexen megjelent cikkünk
Hírek és aktualitásokA THC szerepe az alkoholmérgezésben
„Alkoholmérgezéssel hozták be tegnap, és hát az a helyzet, hogy a vérében THC-t is találtunk” – közli a toxikológus lesütött szemmel a vizsgálat eredményét az Éjjel-Nappal Budapest című sorozatban, mire a szülők tombolásban törnek ki. Felháborodásuk érthető is, hiszen addig naivan abba a hitbe ringatták magukat, hogy lányuk „csak” túlzott alkoholfogyasztás miatt esett kis híján kómába, amivel később jó magyarhoz illően majd megtanul együtt élni, de a füvezés már vállalhatatlan, hiszen az tönkretesz.
Az Éjjel-Nappal Budapest című sorozat azt adja az előítéletes nézőnek, amit vár: alkoholmérgezés esetén az orvos és a szülők a THC jelenlétén akadnak fenn
Kolumbia fűvel harcol a kokain-paszta ellen (LatimoPORT)
Bogotá szegénynegyedeiben egyre nagyobb problémát okoz a kokain-előállítás mellékterméke, a kokain-paszta. A városvezetés most azzal kísérletezik, hogy marihuána segítségével hozza le függőket a veszélyes szer használatáról.
A világ elsőszámú kokain előállítója kannabisszal szoktatja le a kokapaszta-függőket
Latin-AmerikastimulánsokMédiamonitor"Baudelaire forogna a sírjában" (Ajánló – EUrológus)
Kell-e tujont tartalmaznia a francia impresszionisták kedvenc nedűjének ahhoz, hogy továbbra is méltó legyen az abszint névre? És mit szólna a felsorakoztatott érvekhez az abszint nagy ismerője, Baudelaire? A korabeli francia szürrealistáknak is dicsőségére válna az Európai Parlamentben jelenleg folyó vita, melyben német, francia és svájci képviselők igyekeznek meghatározni, hogy mi is pontosan az abszint.
Európai Parlamenti képviselők vitáznak az abszint definíciójáról
depresszánsokMédiamonitorNorvégia heroininhaláló szobákat vezet be
A norvég egészségügyi miniszter, Jonas Gahr Store bejelentette, hogy hamarosan olyan helyiségeket fognak kialakítani, ahol a heroinfogyasztók ellenőrzött körülmények között szívhatnak heroint. Osloban eddig is volt egy drogfogyasztói szoba, ahol a fogyasztók injektálhatják a szert. A miniszter szerint azonban a fertőzések és túladagolások veszélye indokolttá teszi, hogy a fogyasztók körében az injektálásról a szívásra való áttérést segítsék elő azoknál, akik nem hajlandóak feladni a drogfogyasztást.
A túladagolások magas számát akarják csökkenteni az ellenőrzött fogyasztói szobákkal
LegalizációHírek és aktualitásokNemzetközi konferencia a viselkedési addikciókról
Nemzetközi mércével is igen színvonalas rendezvényre sikerült az „Első nemzetközi konferencia a viselkedési addikciókról” a budapesti Benczúr Hotelben. A két napos eseményen körülbelül 160 előadó vett részt a világ minden tájáról, hogy a lehető legtágabb palettáját vonultassák fel azoknak a viselkedési zavaroknak, melyek függőségként való besorolása jelenleg is élénk vita tárgyát képezi.
A szakemberek azt üzenik, hogy a drog-, a szerencsejáték- vagy éppen az internetfüggőség természete között nincs lényegi különbség
Pszichedelikus gyógyászatHírek és aktualitásokÉleteket ment az úttörő ártalomcsökkentő munka Bulgáriában
A Bulgáriában forgatott második filmünk egy helyi ártalomcsökkentő szervezet küzdelmeit mutatja be az elemekkel, miközben a jogszabályi környezet romlásával is kénytelen szembenézni. Ahogy az első bolgár dokumentum filmünkben már bemutattuk (http://drogriporter.hu/en/bulgaria_film1), a szófiai kormány célul tűzte ki: eltávolítja az ország jogrendjéből a börtönbüntetés helyett a pénzbüntetés választásának lehetőségét azok számára, akiket kis mennyiségű kábítószer birtoklásával kapnak rajta.
Bolgár EDPI partnerünkkel közösen készült filmünk második részében az Initiative for Health Foundation úttörő munkájába nyerhetünk betekintést.
HeroinTűcsere dossziéEgy zacskó bangó
Homokvihar van. Kocsiban ülünk és nagy sebességgel tépünk Kairó felé, az iszmáilia sivatagi úton. A látótávolság körülbelül két méter, az egész autót körbeveszi a homok, kis réseken befurakodik és dobol az ember bőrdzsekijén. „Rágyújthatunk já hág?” - kérdezi Mano, az asszisztensem az öreg beduin sofőrt, kezében két dzsointtal. Az öreg bólint, kiveszi az egyik cigit a kairói kezéből, a világ legtermészetesebb módján szívni kezdi, passzolja, majd belelép a gázba. Az első katonai ellenőrzőpontnál már bűzlik a kocsi a fűtől és rendesen be vagyunk lassulva, de a kutyát sem érdekli.
Egy magyar újságíró az egyiptomi fű és hasis nyomában
Hírek és aktualitásokPartidroggal a nátha ellen? (Ajánló – Dívány)
Talán a Drogriporter olvasói is találkoztak azzal a világhálón keringő körlevéllel, mely azzal próbál pánikot kelteni, hogy az amfetaminhoz és az ecstasyhoz hasonló drogot vizionál a náthagyógyszerekben. Talán a gyógyszertípus elterjedtsége teszi, de a Médiamonitor után, most egy blog és egy életmód magazin is utánajárt az igazságnak. Pozitív példaként közöljük kutatómunkájuk eredményét.
Egy körlevél terjesztője szerint a náthagyógyszerek veszélyes stimulánsokat tartalmaznak. A Dívány portál és egy blogger Médiamonitorhoz méltó feltáró munkát végzett
stimulánsokgyógyászatMédiamonitorÁjurvédikus szemmel a marihuánáról (Kritika)
A tradicionális orvostudományi rendszerek és az egyéb természetes gyógymódok gyakorlói számára visszatérő kérdés, hogy a gyógyászatban évezredek óta alkalmazott kannabiszban egy jótékony és élettanilag kedvező vagy inkább egy káros és kockázatos növényt lássanak. Ezt a kérdést boncolgatta Dr. Mark Toomey PhD a Maharishi Ayurvedic program igazgatója, akinek meglátásai most a tminfo.hu portálon magyarul is olvashatók.
Bár a több évezredes indiai gyógyászati rendszer még elismerte a kannabisz egészségügyi előnyeit, a mai követőket már csak a negatívumok foglalkoztatják
